Gázszivárgás

Ne feledje, időnként érdemes ellenőriztetni, hogy a gáz nem szivárog-e! Amennyiben Ön megtette és ennek ellenére azt tapasztalja, hogy a gáz mégis szivárog valahol, úgy a gázcsap elzárása után azonnal hívjon minket, mert a gáz nem játék!

Gázszivárgás

Mi a teendő gázszivárgás esetén? Az első és legfontosabb lépés, amit meg kell tennünk, hogy ablaknyitás mellett elzárjuk a gázcsapot. Amennyiben a lakásban ég bármilyen tűz, vagy van forró-izzó felület, például fő a leves a tűzhelyen, ami nem feltétlenül gáztűzhely, azonnal el kell zárni, majd lehetőség szerint gondoskodjunk az áramtalanításról is a biztonság kedvéért. 

Ezután kell értesítenie minket, melyet megtehet a {phone} telefonszámunkon. Mivel a gáz általában nem tudja, hogy éppen hétvége, netán ünnepnap van, így nagyon ritkán igazítja ehhez a naptárat. Emiatt sem kell aggódnia, hiszen minket ilyenkor is hívhat, hiszen a gáz nem játék. Ha fennáll egy szivárgás, az nem várhat Hétfő reggelig, azonnal kezelni kell a problémát. Éppen ezért minket hétvégén és ünnepnapokon is hívhat.

Azonnal elhárítjuk a problémát, tapasztalt szakemberein segítségével, akik már 20 éve vannak a szakmában, így igazán rutinosak. Amennyiben gázkészüléke meghibásodása okozhatta az üzemzavart, vagy a szivárgást, úgy annak a szervizelését elvállaljuk, amennyiben javítható hibajelenség áll fenn. Ha esetleg sajnálatos módon a hiba javíthatatlan, úgy gondoskodunk a készülék cseréjéről, melyet garanciálisan végzünk el, a többi munkánkkal együtt. Hívjon minket bizalommal, hiszen mi bármikor a rendelkezésére állunk.

**SHORTPRICES**
**SHORTREFERENCES**

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberre? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a felhasználandó anyaggal kapcsolatban egyeztetne? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon reggel 8:00 és délután 17:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (70) 526 12 13

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!

Gázszivárgás ingyenes kiszállással és felméréssel Pest megye egész területén!

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza