Kazán légtelenítés

Ha a kazán vagy a radiátor levegős, az komoly problémákat vet fel. Vállaljuk a kazán és radiátor légtelenítését Budapesten és Pest megyében kedvező áron.

Kazán légtelenítés

A mai kazánokban már komoly szivattyú rendszerek vannak, így sok esetben légtelenítési problémák adódhatnak. Ha levegő kerül a rendszerbe, akkor áramlási zavarok keletkeznek, hangos lesz, elkezd belülről rozsdásodni, csökken a szivattyú teljesítménye, majd pedig az élettartama. Egy szóval a készülék nem fog jól üzemelni, ráadásul amortizálódik is.

A levegő többféleképpen juthat be a rendszerbe. Például akkor, amikor utántöltjük vízzel a rendszert, amikor túl gyorsan van feltöltve a rendszer, amikor a vezetékhálózatnak rossz a lejtése, vagy nyitott tágulási tartályon keresztül is bejuthat. Bárhogy is került be, meg kell szüntetni a fentálló helyzetet, és gondoskodni kell arról, hogy újra ne történjen meg a levegő bejutás.

A légtelenítést érdemes a hőtermelő közelében elvégezni. A kazán és a fűtés rendszer kiépítésékor két alkalommal is megtörténik a légtelenítés. A légtelenítőszelepen keresztül könnyedén meg lehet oldani a légtelenítés, nyitott állapotban a levegő távozik, amikor víz kezd jönni, akkor el kell zárni. Kérjük keressen fel minket bizalommal, hogyha kérdései lennének a kazán légtelenítéssel kapcsolatban! Ezt megteheti a +36 (20) 261 43 18 telefonszámon, vagy írhat nekünk üzenetet az ajanlatkeres@futesszerelo-mester.hu email címre. Várjuk megkeresését. 

Visszahívást kérek!
Kazán légtelenítés

Radiátor légtelenítés

Ha a radiátor helyenként nem melegít, akkor joggal feltételezhető, hogy levegős a radiátor. A radiátor szeleppel ellentétes végén találhatunk egy manuális kulcsos légtelenítőt. Ha megtaláltuk, akkor csak el kell zárni a felső radiátorszelepet, majd egy edényt kell rakni a légtelenítő nyíláshoz, majd a hozzá való kulccsal meg kell nyitni.

Sziszegő hangot hallhatunk, amikor a levegő távozik a rendszerből. Amikor megindul a víz, akkor kész vagyunk és elzárjuk a légtelenítőt. Ezt követően megnyitjuk a radiátor szelepet. Ha nem talál beépített légtelenítőt, akkor hívjon szakembert! Hívjon fel minket, mi tökéletesen elvégezzük a radiátor légtelenítését. 

Radiátor légtelenítés
Kazán légtelenítés

Padlófűtés feltöltése

A padlófűtés feltöltése lényegében ugyanaz, mint amiket fentebb is olvashatott. Ha azt tapasztalja, hogy a padlófűtése nem működik megfelelően, akkor lehet gyanakodni arra, hogy levegős a rendszer. Azonban ez nem csak az egyik hiba lehetőség. Ha van légtelenítő szelep, és azzal elvégezte a fentebb látható feladatot, viszont ezután sem oldódott meg a probléma, akkor jobb szerelőt hívni.

Akkor is, hogyha nincs légtelenítőszelepe. A fűtésrendszerek rendkívül komplex készülékek, így mindig jobb, hogyha szakemberek vizsgálják meg. Ráadásul a szakemberek olyan rejtett hibákat is felfedezhetnek, amelyeket jobb mielőbb tudni. Hívjon minket bizalommal, hogyha nincs minden rendben a padlófűtésével!

Miért levegősödik a radiátor?

Több oka lehet ennek, most felsorolunk párat. Feltöltéskor levegő jut be a töltővízzel együtt. Túlgyorsan lett feltöltve vízzel, így a rendszerben lévő levegő nem tudott távozni. Rossz a lejtése a vezetékhálózatnak. A csővezeték oxigéndiffúzióra hajlamos. Levegő jut a nyitott tágulási tartályon keresztül.

Nyomásesés hatására a légtelenítők légbeszívóként funkcionálnak. Ez akkor fordul elő, hogyha a nyomáscsökkenés a 0.2 bar túlnyomás értékét meghaladja. A felfűtés során mikro buborék válik ki. Probléma lehet még továbbá az, hogyha nem volt rendesen légtelenítve a készülék. Ha légtelenítésre van szükség, akkor kérjük keressen fel minket!

Radiátor légtelenítés

Szeretne többet tudni?

Terveivel kapcsolatban szeretne egyeztetni egy szakemberre? Kíváncsi, hogy mennyi ideig tartana a munka elvégzése? Pontosan milyen összeggel kell számolnia? Esetleg a felhasználandó anyaggal kapcsolatban egyeztetne? Hívja ügyfélszolgálatunkat munkanapokon reggel 8:00 és délután 17:00 között és kérje szakemberünk segítségét.

+36 (20) 261 43 18

Szeretne egyedi árajánlatot kapni? Kattintson a szöveg alján lévő gombra és adja meg a nevét, email címét, telefonszámát és írja le részletesen miben is lehetünk az ön segítségére. Fontos, hogy telefonszámot mindenképpen adjon meg, illetve a leírásban jelölje meg, hogy szükség esetén milyen időpontban hívhatja szakembereinket, ha az szükséges.

Online ajánlatkéréshez kattintson ide!
Kazán légtelenítés
Radiátor légtelenítés
Radiátor légtelenítés
Kazán légtelenítés
Radiátor légtelenítés
Kazán légtelenítés

Ingyenes kiszállás és felmérés Pest megye egész területén!

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.

Vissza